Tolmács község
Adatok
Régió: Észak-Magyarország
Megye: Nógrád megye
Kistérség: Rétsági kistérség
Lakosság: 758 fő
Terület: 12.24 km2
Népsűrűség: 61,93 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 35
Fekvése
Tolmács Budapesttől 54 kilométerre északra a Jenői és a Tolmácsi-patak kelet-nyugati irányú völgyében fekszik, a 2-es útról Rétság előtt nyugat felé lekanyarodva érhető el. Egyelőre vasúti kapcsolata is van.
Története
Tolmács nevét a honfoglalás után egy évszázaddal a Kárpát-medencébe települt egyik besenyő törzsről kapta. Az Árpád-korban a Szent János Lovagrendnek volt erődített rendháza a mai Kálváriadomb területén, erre vonatkozó okleveles adat 1274-ből van. Ekkor még nem létezett mai helyén a falu, az csak a 14. században települt oda. A falu 1393-ban a Losonczy család birtokában volt. A Kálváriadombon lévő johannita templom falai 1845-ben dőltek össze. Helyette a Pyber féle 18. századi kastély átalakításával hozták létre 1851 és 1854 között a falu jelenlegi római katolikus templomát. A 18. században épült barokk stílusú volt Szentiványi kastély jelenleg elhanyagoltan árválkodik a falu közepén. A vasutat 1909-ben építették ki.
Nevezetességei
- Szent Lőrinc vértanúnak szentelt római katolikus templom
- volt Szentiványi kastély
- Kálváriadomb (egykor itt állt a johanniták rendháza)
Következő községek
Tolna | Tolnanémedi | Töltéstava | Tomajmonostora | Tomor | Tömörd | Tömörkény | Tompa | Tompaládony | Tordas | Tormafölde | Tormás | Tormásliget | Tornabarakony | Tornakápolna | Tornanádaska | Tornaszentandrás | Tornaszentjakab | Tornyiszentmiklós | Tornyosnémeti | Tornyospálca | Törökbálint | Törökkoppány | Törökszentmiklós | Torony | Törtel | Torvaj | Tószeg | Tótkomlós | Tótszentgyörgy | Tótszentmárton | Tótszerdahely | Töttös | Tótújfalu | Tótvázsony | Trizs | Tunyogmatolcs | Tura | Túristvándi
További községek
Kerta | Kustánszeg | Doboz | Csegöld | Tab | Sajókaza | Maglóca | Szentlőrinc | Mosonszentmiklós | Kaposmérő | Kálócfa | Szúcs | Devecser | Kéty | Miskolc | Kunmadaras | Helvécia | Sajóhídvég | Sződliget | Hernádcéce | Megyer | Kaskantyú | Bélapátfalva | Szentantalfa | Pécsudvard | Szakony | Bisse | Krasznokvajda | Érsekcsanád | Kántorjánosi | Nemesnádudvar | Felsőpakony | Tiszasziget | Mikepércs | Ibrány | Balatonföldvár | Szőce | Kisecset | Fülöpháza | Nagyér | Szentes | Hejőpapi | Harkakötöny | Kötegyán | Hosszúvölgy | Döge | Surd | Szirák | Lesencefalu | Zala
